Hűha, itt van a másnap, amit tegnap még - ha szabad ezt mondanom - nagy reményekkel vártam. De tényleg. Ismét magam voltam, a naiv, egyszerű gondolkodású, aki azt hiszi, hogy a gondolatai, az őszinte gondolatai rendbe hoznak mindent.
És hát nem így lett. Várakozásaim és reményeim zárt ajtót találtak és kurvára (bocsánat) nem tudom hol van a kulcs. Nem tudom mit gondolok, mit kellene tennem, sőt azt sem tudom mit várhatok a holnaptól. A nagybetűs HOLNAPTÓL. A hét első napja, ami nemcsak az elkövetkező hetem alapozza meg, hanem a rákövetkező párat is.
Felteszem magamnak a kérdést:- várom én ezt a hétfőt, kell nekem ez a beszélgetés?-
Az igazság az hogy nagyon várom, és nagyon kell. Nem mondom hogy nem félek, de az utóbbi napok eléggé érdekesen teltek (hogy szépen fogalmazzak). És mára nem maradt bennem más, mint az, hogy még így - ha úgy tetszik- utolsó felvonásaként ennek a szakasznak megpróbálok optimista lenni, megpróbálok hinni abban, amiben eddig olyan szilárdan hittem, és úgy gondoltam (sőt még most is úgy gondolom) hogy mindig is hinni fogok...
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése