pénteki

Hát, pénteken már egész jól voltam. Elmentem délután Anitával, felfedeztük 'dezsávűűt' utána pedig Bálinttal mentem árkádba... Aztán délután visszajött Anita, pipáztunk, megbeszéltük hogy milyen túlélő felszereléseket viszünk a mai bulira. Miután hazament még beszéltünk msn-en, hát volt egy hangulat... Derültek ki dolgok a mi 'kis' barátunkról ugyhogy ezígy érdekes lesz...
Ma este meg buli lesz... meglepetés buli. De erről majd csak holnap tudok beszámolni.(hacsak nem sül el valami nagyon rosszul)

unalom

Kezdem azt hinni, hogy unalmassá válik az életem. Így betegen nem csinál sok mindent az ember, és nekem kell a pörgés. Na sebaj, még ezt a két napot kibírom és utána szombat=). Egy kis meglepetés, az biztos jólesz. Csakhogy vasárnap hogy tévedünk haza:D(ugye Anita?)

azthiszi örül =)

Hát ma eljött. Ma megbeszéltük, és azt hiszem, hogy most jó lesz megint. Nemis megint, inkább mint eddig. Talán 1-2 nap volt ami nem volt olyan igazi, de azt hiszem megértette mit akarok, és szerintem innentől így is fojtatja. Merne mást tenni....

Ha a napom többi részéről kellene beszélnem, akkor BETEGSÉG. Még szurit is kaptam, igaz h váratlanul, orvul belém döfték, de jobban lettem, nem panaszkodom. Most jólvagyok, próbálom rendezni gondolataim, hogy valami értelmeset is írjak, de nemtörtént ma velem semmi... ezeken kívül. Talán majd holnap;)

"Nemtudom de boldog:):$" - énis =) [11]

telefonbeszélgetés

A mai napom hangulatát nem szeretném elmondani, érzékeltetni senkivel. Jobb ha az ember ilyet még hírből sem él át. Mikor gyomra egy apró gombóccá szűkül, minden pillanatban bambán bámul maga elé , szorong, és semmit sem szeretne jobban mint válaszokat kapni, válaszokat melyek meghatározzák hangulatát és talán a további életét.

Igen ez a nap ilyen volt, lassan a végére érek, és egy egész 'ilyen' nap kellet, hogy belássam, nem akarok többet, nem szeretnék félni, nem szeretnék várni. Tudni szeretnék, tudni mindenről.
Napom végére sikerült is, sikerült bátorságot venni magamon [kis segítséggel (A)], kezembe vettem a sorsom, jelen esetben a telefonom, és tárcsáztam. -Úristen, milyen hosszan is szól egy kicsengés, sőt kettő.- De felvette. Hirtelen azt sem tudtam mit akarok, mit csinálok, de egy pillanat alatt végigpörgött előttem a mai nap, és megeredt a nyelvem.

Keserűség volt bennem, de közben felszabadultam, tudtam most már nincs olyan hogy holnap, vagy majd máskor. Én bizony addig nem teszem le a telefont míg nem kapok magyarázatot arra, miért nem jött el, miért nem szólt és miért nem írt vissza az sms-ekre.
Sok habogás és "nemtudom" kíséretében, megkaptam a választ, félt. Félt tőlem, félt attól hogy barátságunknak végére teszek pontot. Azt mondta, húzni akarta, hátha megoldódik, de a problémák nem oldódnak meg maguktól. A problémákról beszélni kell. És mi ezt tettük, több mint 27 percig, és így sem juttottunk a végére, ugyhogy holnap tovább folytatjuk, személyesen, és remélhetőleg nem játszódik le ugyan az mint ma...

hétfő.

Na hát igen. Eljött a délután, és egy szó nélkül is megkaptam minden választ...
A hetem, vagy lehet hogy heteim, meg lettek alapozva, már ha ezt alapnak lehet tekinteni.
[megint megszívtad, most is, sokadszorra]

=[

hétfőbe lépve

Na tessék eljött a hétfő. Vegyes érzések kavarognak bennem, alig várom hogy eljöjjön a délután. (Nem tudom mi lesz velem az iskolában de csak 5 órám lesz, és azt majd valahogy átvészelem.)
Egy nap alatt nem változott bennem semmi, még mindig hiszek Benne, sőt tudom azt is hogy mi várható a beszélgetéstől. Egy dolgot nem tudok, a tálalást. Nem félek, de valamennyire tartok tőle.
De már csak pár óra, és remélhetőleg pont kerül a végére.

(és este be is számolok róla)

mit hoz a holnap?

Hűha, itt van a másnap, amit tegnap még - ha szabad ezt mondanom - nagy reményekkel vártam. De tényleg. Ismét magam voltam, a naiv, egyszerű gondolkodású, aki azt hiszi, hogy a gondolatai, az őszinte gondolatai rendbe hoznak mindent.
És hát nem így lett. Várakozásaim és reményeim zárt ajtót találtak és kurvára (bocsánat) nem tudom hol van a kulcs. Nem tudom mit gondolok, mit kellene tennem, sőt azt sem tudom mit várhatok a holnaptól. A nagybetűs HOLNAPTÓL. A hét első napja, ami nemcsak az elkövetkező hetem alapozza meg, hanem a rákövetkező párat is.
Felteszem magamnak a kérdést:- várom én ezt a hétfőt, kell nekem ez a beszélgetés?-
Az igazság az hogy nagyon várom, és nagyon kell. Nem mondom hogy nem félek, de az utóbbi napok eléggé érdekesen teltek (hogy szépen fogalmazzak). És mára nem maradt bennem más, mint az, hogy még így - ha úgy tetszik- utolsó felvonásaként ennek a szakasznak megpróbálok optimista lenni, megpróbálok hinni abban, amiben eddig olyan szilárdan hittem, és úgy gondoltam (sőt még most is úgy gondolom) hogy mindig is hinni fogok...